Mivel én is voltam már menyasszony, ezért pontosan tudom, hogy ilyenkor millió egy dologra kell odafigyelned.
Hiszen gondolnod kell a helyszínre, a vendégekre, a vőfélyre, az ételre, a gyűrűkre, a ruhákra, és a meghívó kártyákra, hogy csak egy párat említsek.

Éppen ezért valószínűleg a legkevésbé azon szeretnél aggódni, hogy…

Biztosan olyan sminket kapok majd, ami a személyiségemmel a legjobban harmonizál?
Ha kell, akkor több sminket is elkészít majd nekem a próbasminkem alatt?
Tényleg tartós lesz a sminkem?
Mi történik akkor, ha egyáltalán nem fog tetszeni, az a smink, amit elkészít nekem?
Valóban jó sminkest választottam, aki megbízható és bármi történjen is, ott lesz a Nagy Napon?

Ezek a kérdések és a rájuk kapott válaszok mind – mind nagyon fontosak egy mennyasszony életében.

Hiszen minden mennyasszony gyönyörű szeretne lenni a Nagy Napon.

Ennek pedig az első lépése az, hogy el kell menned egy próbasminkre, aminek nem biztos, hogy minden esetben pozitív lesz a végeredménye.

Nekem is nem egy vendégem volt már, aki arról panaszkodott, hogy az előző sminkese, nem pont olyan sminket csinált nekik, mint amilyet szeretett volna. Így az a 10 – 15 ezer forint, amit a próbasminkre kifizetett kárba ment.
Ráadásul még másik sminkest is kellett keresnie.

Sajnos én is kaptam már olyan próbasminket, ami nem volt megfelelő számomra, mégis elkérték érte azt a 10 – 15 ezer forintot. Arról már nem is beszélve, hogy amikor vissza akartam menni hozzá, hogy készítsük el újra a sminkemet, akkor teljes nyugalommal elkért volna ismét azt a 10 – 15 ezer forintot.

Nem véletlen tehát, hogy ez a gondolkodásmód elfogadhatatlan számomra.
Én abban hiszek, hogy csak akkor fizess, ha elégedett vagy azzal, amit kapsz tőlem.

Éppen ezért találtam ki a Nagy Nap garanciát.

Hogy mit is jelent ez pontosan?

Én elkészítem neked a próbasminkedet, melynek értéke 9.800 Ft. Te pedig, ha úgy érzed, hogy nem azt kaptad, amit szerettél volna, akkor megköszönöm a bizalmadat, és mindenfajta kérdezősködés nélkül visszakapod a Próbasmink teljes árát, és barátként válunk el egymástól.

Ha pedig tetszik a munkám és az, amit a tükörben látsz, akkor a próbasminknek az ára, lejön abból a csomagárból, amit választottál.


Tehát ha a hercegnői csomagot választod, amelynek értéke 23.700 Ft, abból lejön a próbasmink ára.

Így te gyakorlatilag KOCKÁZAT MENTESEN meggyőződhetsz arról, hogy a számodra legmegfelelőbb sminkest választottad, aki minőségi anyagokkal dolgozik.
És meggyőződhetsz arról is, hogy tényleg olyan sminkben fogsz tündökölni azon a bizonyos Nagy Napon amilyet megálmodtál.

 

A Nagy Nap Garanciális feltételeinél, fontos tudnod, hogy abban az esetben érvényes, ha a sminked elkészülte után még a helyszínen jelzed, hogy a Számodra elkészített esküvői smink nem felel meg Neked.

Hiszen, hogy ha belenézel a tükörbe, akkor úgyis érezni fogod, hogy az elkészült smink megfelel-e számodra vagy sem.

Később természetesen, ha bármilyen okból kifolyólag szeretnél egy újbóli próbasminket, mert meg szeretnéd magadat nézni egy más típusú sminkben, akkor arra is van lehetőség.
Ennek a sminknek az értéke: 9.800 Ft helyett 4.400 Ft.